Nem is vennéd észre,de háború van. Folyamatos háborúban és harcban élünk. Állandósult stresszben kiélezve küzdünk a puszta életben maradásunkért és emberi máltóságunk (maradékainak) megőrzéséért.
Magyarországon élni...ráadásul Pécsen...folyamatos veszélyeztetettségben. Mi lesz, ha elveszik a munkahely a megélhetés vagy jön egy váratlan költség és nem lesz miből élni, nem lesz hol lakni, nem lesz mit enni?
Közben múlik az élet, ami bármikor véget érhet, és nem is éltünk.
A muszáj és tilos kalodájában születésünk óta. A napi beosztás már azonnal meg volt határozva. Aztán szabályozni kellett mindent. Az ürítést, a viselkedést, az éhséget, a másokkal való viselkedést. Még a gondolatokat is sínekre terelte az iskola, egyetem, a munkahely. Mint a szavannána ahogy egyre szűkebb folyosóba terelik az antilopokat és végül bezárul a kör.
Azt veszed észre hogy folyton dolgozol. Amikor épp nem, akkor fejben "dolgozol", stresszelsz. Állítsd le egy kicsit! Nézd meg azt a falevelet! Csak nézd az erezetét, a benne keringő életet. Ne tépd le. Csak nézd az ég színét. Tanulmányozd a kéket.
Béke. Belül legyen béke. Nagy szükségünk van rá, mert kívül dúl a harc. Rejtett harc, de ugyanolyan kegyetlen. Demokráciának nevezik de diktatúra.
De ez csak egy életed a sok közül, eddig is éltél már néhányszor és fogsz még később is.
Csak a lelked számít. Meg a szíved. Csak az hogy tudsz még szeretni, együtt érezni, nevetni. Hogy tudsz még adni "csak úgy". Anélkül hogy arra gondolnál, hogy később mit kapsz vissza.
Hagyd hogy az ég tükröződjön a szívedben. Kimossa a fájdalmat.
És mielőtt bármit tennél, ügyelj arra, hogy ne árts senkinek. Magadnak sem.
És egyre többször látod meg majd az Istenek mosolyát a világban...
áldott leszel.
